Ravenna 1512. április 11.

1511-ben II. Gyula pápa Spanyolország és Velence bevonásával életre hívta a Szent Ligát.[1] A liga célja az volt, hogy kiűzze a franciákat Itália területéről, a szövetségesek kezdetben számíthattak a svájciak segítségére is, akiket Matthias Schinner bíboros bérelt fel. A „hegylakók”, azonban miután feldúlták Milánó környékét elégedetten megtértek otthonaikba. A spanyol-pápai sereg időközben Bolognát ostromolja, ám Gaston de Foix, új francia helytartó közeledtének hírére felhagytak az ostrommal. Foix sikerét kiaknázandó Brescia ellen vonul, és könnyűszerrel veszi be.[2] A franciák helyzete azonban ettől sem javult, hiszen Miksa császár fegyverszünetet kötött a velenceiekkel, a pápa pedig azon fáradozik, hogy bevonja az angol királyt a szövetségbe. XII. Lajos azt az üzenetet küldte Foixnak, hogy minél előbb kényszerítsen ki egy döntő csatát a szövetségesekkel szemben, ennek érdekében a levél mellett jelentős számú gascoini és pikardiai gyalogost is útnak indított helytartójához.[3] Foix tudja, hogy a szövetségesek nem néznék tétlenül, ha feldúlná területeiket, miután megfelelően értékelte a helyzetet, megindult Ravenna irányába. A spanyolok Fabius Cunctator módjára közelről követték a franciákat, ám nem sürgették a megütközést. A lovagokkal ellentétben ők már nem törődtek a győzelem mikéntjével, csak annak puszta tényével.[4] Különben is, bőségesen el voltak látva élelemmel, viszont létszámbeli hátrányban voltak a franciákkal szemben. Bizakodhattak viszont a pápa ígéretében, hogy svájciakat fogad zsoldjába és elküldi őket a központi hadsereghez. A „hegylakók,” azonban sosem érkeztek meg mert XII. Lajos lefizette őket.[5]Foix időközben bevette Russit és Ravenna ostromához kezdett. A franciák azonban éheztek, így mindenáron arra törekedtek, hogy megütközzenek végre a spanyolokkal. A szövetséges sereg a Ronco folyó szemközti oldalán erős állásokat épített ki és várta a franciák reakcióját. A francia haditanács végül úgy döntött, hogy átkelnek a folyón és megtámadják a spanyolokat. A szövetségesek parancsnokai arra bíztatták a fővezért, addig támadják meg az ellenséget, míg az átkeléssel van elfoglalva. Pedro Navarro, a tüzérség parancsnoka azonban nem akarta feladni előnyös állásait, így a roham elmaradt.[6]

A szövetséges sereg

A szövetséges hadsereg spanyol és itáliai katonákból tevődött össze. A sereg legértékesebb részét az a 8000 fős spanyol gyalogság alkotta, mely arkabúzzal és pikával volt felszerelve. Az itáliai zsoldos gyalogság létszáma 5000 fő körül lehetett. A sereg gyenge pontját a mindössze 3000 főből álló lovasság alkotta. A főparancsnok De Cordova összesen 16 000 főre számíthatott. A csapatok tényleges irányítója a mór Pedro Navarro volt.[7] A létszámbeli hátrány miatt egyértelműen védekező harcra rendezkedett be.

A balszárnyon állt fel a Ronco folyóra támaszkodva a spanyol nehézlovasság, tőlük jobbra helyezkedett el a pápa gyalogsága, Fabrizio Colonna irányítása alatt. Mellette újabb lovas egységek foglaltak állást. A centrumban tornyosult a félelmetes spanyol gyalogság, De Cordova vezényletével. A jobbszárnyon sorakozott fel az itáliai gyalogság két vonala Pescara márkival az élen (vele még találkozunk Páviánál). A sort a spanyol könnyűlovasság osztagai zárták. A tartalék az arcvonal mögött helyezkedett el. Navarro a 30 ágyúból álló tüzérségét az arcvonal előtt helyezte el.[8] A könnyebb tűzfegyvereket szekerekre szerelte, hogy könnyebben mozgathassa őket. A tüzérség előtt mély árkot ásatott, hogy feltartóztathassa a francia lovasság rohamát. A spanyolok tehát felkészültek az összecsapásra.

A francia sereg

Miután a franciák átkeltek a folyón félkörívben állították fel csapataikat. A sereg gyalogságának legértékesebb részét 6000 landsknecht alkotta, Foix egyedül őket tartotta képesnek arra, hogy felvegyék a harcot a spanyolokkal.[9] A pikardiai, a gascoini és az itáliai gyalogság elavult fegyverzettel volt ellátva, így legfeljebb csak nagy létszámukban (8000 fő) bízva állhattak ki a csatatérre. Foix ugyanakkor számíthatott a francia nehézlovasság minőségi és létszámbeli (5000 fő) fölényére. Mindezek mellett az 54 ágyú szintén fölényben volt a spanyolok 30 lövegével szemben.

A francia helytartó a francia nehézlovasságot és a landsknechteket a jobbszárnyon helyezte el. A centrumban foglaltak állást a már említett egyéb gyalogság, három négyszögbe tömörülve. A balszárnyon a maradék zsoldos gyalogos és a nehézlovasság egységei helyezkedtek el. A tartalékot, La Palice csoportosulása alkotta. A tüzérség az arcvonal előtt helyezkedett el. Foix úgy döntött, megkezdi a csatát.

A csata 

Az ütközetet hosszú ágyútűz vezette fel, melyben a spanyolok kerültek fölénybe, mert ágyúik magasabban helyezkedtek el mint a franciáké.[10] A gascoiniak és a pikardok sorai már kezdtek felbomlani a gyilkos ágyútűzben. Ekkor a ferrarai herceg egy üteget áthelyezett a balszárnyra. Mivel a félkör alakú francia csatarend túlnyúlt a spanyol arcvonalon, az áthelyezett ágyúk immáron oldalról tüzeltek a spanyolokra.[11] Ezek után már a spanyol lovasság kezdte szenvedni a franciák tüzét. A gyalogság Navarro parancsára lefeküdt a földre, így őket nem érték az ágyúgolyók. A spanyol nemesek, azonban tovább zúgolódtak, és azzal zaklatták Cordovát, ha nem támadnak mind egy szálig itt pusztulnak. Navarro megmakacsolva magát ellenállt a követeléseknek. Végül a spanyol lovasság, a parancsot be nem várva, megindult a francia sorok ellen.[12]

A franciák épp ezt várták, miután felfogták a spanyolok rohamát, ellenlökést hajtottak végre és elkergették a csatatérről az ellenséges lovasságot. Ekkor kényszerűen megindult a spanyol gyalogság is. A balszárnyon kemény verekedésbe keveredtek a németekkel, a centrumban, azonban simán áttörték a francia gyalogság sorait. Az itáliai gyalogság viszont segítségre szorult, de csak addig, amíg be nem érkezett a spanyol tartalék és kisegítettél a taljánokat.[13]

Ugyanakkor a francia lovasság oldalba támadta a spanyol gyalogságot, mely így hátrálni kényszerült. A hátrálás fegyelmezetten ment végbe, ezáltal a franciák nem érezhették igazán győztesnek magukat.[14] Foixot hatalmába kerítette a lovagi hév és a spanyolok után vetette magát. Szerencsétlenségére a hátrálók lerángatták a lováról és végeztek vele. Bár a csatát a franciák nyerték meg, legjobb hadvezérük holtan maradt a csatatéren.

Veszteségek és a csata utóélete

A krónikások szerint a két seregből összesen 10 000-en estek el, ez a szám azonban túlzottnak tűnik, a 4-5000 fő közelebb áll a valósághoz.

A spanyol vezérek közül fogságba esett Pescara márkija, Padula márkija, Fabrizio Colonna és Pedro Navarro is. Ez utóbbi, miután senki nem váltotta ki a fogságból, francia szolgálatba szegődött.[15] A franciáknál életét vesztette Foix mellett, Yves d’Alégre, Jakab von Ems és sok mása nagyúr.

A csata után a város megadta magát a franciáknak. A szerencse, azonban hamar elpártolt tőlük, hiszen Miksa hazahívta landsknechtjeit, a pápa pedig ismét zsoldjába fogadta a svájciakat. A francia sereg végül 1513-ban Novarra mellett vereséget szenvedett és kiszorult Itáliából.[16]